REND, ÉS KÁOSZ

REND, ÉS KÁOSZ

VILÁGUNK RENDSZERE, ÉS EGYSÉGE, MAI IDŐ SZERINT

Háztömbnyi jégfalak
Olvadva omlanak,
Sarkkör sötétjében
Hol az Auróra fényei
villódzva cikáznak,
milliónyi képet
Vetítve az égre,
Mutatva az erőt
A mágneses térbe,
Ideig, óráig
Megvéd a napszéltől.
Az örök kontinensen
Szárazság heve tombol,
Lelkem szakadékok
Sziklás szélére száll.
Sszemeim lehunyva
Egyedül átjutok.
Őrangyalom
Nem akarja,
Hogy meglássam
A pokolnak eme
Mélységes bugyrait.
Forgószél romboló
Tölcsére szívja
a kultúra javát.
Házat, hajót dönt,
Kígyót, s békát
Vörös homokot
Transzportál át
Más földrészekre,
Idézve a Bibliai csodát.
Studatlan népek
Rettegve félnek
Ha békaeső hull.
Az Univerzumból
Lassan elindul
Magas rezgésszámmal
A ronboló erő,
Hogy mindent szétvessen
A rezonancia.
Mintha ezernyi láb
Lépne egyszerre egy hídra.
Majd évmilliók után
Minden újra összeáll,
Örvénylő spirállá,
S létrejön egy Új világ.
S a DNS-t menekítő
Csillagközi űrhajó,
a féreglyukaknál
Már indulásra készen áll.
Mint ami valakire vár,
de nem énreám.

Az értelmes Ember
Mindenre felfigyel,
Megmutatja sorsunkat,
Csak érteni kell,
A jeleket.
A Föld sarkain
Tonnaszámra
Omolva olvad a jég,
A sivatagot
Száguldva tágítja
A szárító szél.
Homok alól menekül
A méregfogú vipera.
Szomjazva szikkad
A sárguló növény.
De, az emberek
Nem értették a jelet,
Hogy fejük felett
Oázis lebegett,
Hogy az oroszlán
Zebra helyett
Majomkölyköt evett,
A majmok helyette
Elloptak egy gyereket,
S a kutya
Farkast kölykezett.
Káosz van,
Mert megszűnt A rend.
S fölöttünk
Süvölt a szél,
A magasban kavarog,
Majd lecsapva felkavarja
A szürke homokot,
Ami eltakarja a Napot.
A földre sötét
Porfelleg borul,
A teremtmények apró
Lyukakba bújnak el,
A folyók kiszáradnak,
A tengerek megáradnak,
Mindez intő Jel.
Mert letértünk
Az igaz útról,
Mely kijelöltetett,
S Mammont imádva
A romlásba vezetett,
s visszatérni már
Nehezen lehet.

Részecskék ütköznek
Egy alagútban.
Új fekete lyuk
Készül.
Klónozott emberek
Járnak közöttünk,
befurakodnakVégül.
De mi tudjuk,hogy
Valami más is van,
Valami még létezik
Az Univerzumban.
Én nem értettem a
Szentháromságot,
De amióta
Gyűröttebb homlokkal
Járom a világot,
Rájöttem:
csupán csak Hinni kell,
S meghozta a Bizonyosságot.
Talán mostmár
Megtudjuk a valóságot.
Itt állunk a Materiális,
és teremtett világ
Vékonyka határmesgyéjén,
A végtelen idő
Kezdetétől a végezetéig,
hol megtörtént a nagy Bumm,
azóta is tágul az Univerzum,
Mely önmagában is
Ellentmondás,
a magába visszahajló
Téridő elméletünkel,
S várunk egy időutazásra,
Mely visszavisz egészen
Az ősrobbanásba,
hol létrejöhet a nagy Reccs.

Ismeritek a
Zöldelő lonbok
Lágy susogását?
Metszett vesszőnek
Süvítve zúgó
Éles suhogását?
Szőlővesszőknek
Buja kuszaságát?
Mi ősidők óta
Ontja a nektárt.
Tőkéket ölelő
Hajlongva kötöző
Asszonyok derekát
Kélyjel simító
Szoknyájuk ráncát?
Pince előtt álló
Vén, öreg diófát?
Lopóból csorgatott
Bíborszín borát?
Langymeleg szellő hozta
Rózsák illatát?
Ismeritek a
Földet, az eget?
A sötét, kusza
Dühös felleget?
Ki hatalmasok
Ős erejével
Fenn fenekedett.
Ismeritek a
Hűsvízű kutat?
Löszfalak közé
Zápor vájta utat?
Vizeknek mélyét?
Halaknak tükrét?
Nyárnak melegét,
Hónak fehérségét
Napnak aranyát
Holdnak ezüstjét?
Pásztortüzeknek
Kesernyés füstjét?
Távoli csillagok
Halovány fényét?
Ismeritek a
Száguldó lovaknak
Halkuló dobogását?
Szélffútta sörényük
Kócos lobogását?
Folyók moralyát
Kövek robaját.
Bikák dübörgését,
Farkas üvöltését?
Itt élő népeknek
Félő könyörgését?
Lengő harangok
zúgó zendülését?
Mária ősanyánk
Szűzi jelenését?
Ha mindezeket nem ismeritek,
Fületek nem hall,
Szemetek semmit nem lát.
Nyugodtan tartsátok oda
Házatok sarkához a
Lobogó fáklyát.
Nem érdemlitek meg,
E Házat, s Hazát,
S idegen Földön
Torokszorítóan
Szűk lesz számotokra
A Világ.

SZEKSZÁRD, 2022 FEBRUÁR 05.