Titokzatos éjszakák

Titokzatos éjszakák

Feladat: éjszakáról írni, 4 soros versike, 12 szótag, AABB, vagy ABAB rímmel.

Sötét az éjszaka, kihalt a város,
vár a pihe puha párna mily csábos,
ég tengerén ezernyi csillag ragyog,
Sivár létben rád csak a Hold mosolyog. /Magdi

Éji csendben halkan oson a felhő.
házak között halkan dúdol a szellő,
sötét éj álomport szór a szemedre,
minden rossz álom eltűnik reggelre. /Magdi

Tavaszi éjszakán macskaszerenád,
nyávog a kandúr, sosem reked, nem ám!
Ágyában a gazda mérgesen mordul,
„megnyúzlak” dünnyögi, ‘s baljára fordul./Éva

Éjnek tengerében lubickol a Hold,
mellette ezüst flotta, a csillagok.
Valahol a Sarkon fények mezején
szép Tündérország, ott él a mesenép. /Éva

Nálam az éjszaka csak alvásra való,
oly jó, ha véget ér, új napra ébredek,
a csillagos éj gyönyörű nyilvánvaló,
de magányomban a sötéttől szenvedek./Rita

Fényes almáit hajítja reánk a Hold,
Patak vize ringatja fura sarlóját,
Gyászos sötétségbe fényes szikrákat told,
Majd a felhőknek hátán játszik bújócskát. /Marika

Oly jó volt egykor az éjszakai álom,
amikor még volt nekem szerető párom.
Az egyedüllét már nem olyan kellemes,
a sötét olyankor inkább félelmetes./Rita

Éjfél körül magányos alak siet,
kalapját a szemére mélyen lehúzza,
az utcai lámpa kíváncsian figyel,
hová tarthat ily’ későn a férfi útja./Éva

Ablak függönye mögül ki-kiles a lány,
-odakint a templomóra éjfélt kongat-,
olyan riadt, félelem ül bájos arcán,
talán el sem jön, hisz’ elment már a vonat./Éva

Éjszakai légyottra osont a cicánk,
egy kandúr várta a kertvégi fűzfánál,
mély érzéseket tápláltak egymás iránt,
kutyánk bőszen ugatva, rázta a láncát./Katinkakata

Csendesül a város, kigyúlnak a fények,
s lassanként vége lesz a macskazenének.
Pilládra álom száll, enyémre meg könnycsepp,
hiába töprengek, ma se lettem bölcsebb. /Pilla

Kisvillanyt kapcsolok, olvasok egy könyvet,
várom, hogy az álom ma is fogságba ejt.
Csillagfény szűrődik be a függönyön át,
álmosan szürcsölöm a maradék teát. /Pilla

Éjféli randevú a szökőkút mellett,
árnyas falomb rejti a szerelmeseket.
Felhők mögül előbújik a sápadt Hold,
ezüstös sugarakból rájuk fátylat fon./Zsuzsa

Csillagpalástját a bársonyos éjszaka
égi lámpásokként a fákra aggatja.
Puha vánkosával átölel a béke,
ó, csak lenne már a háborúnak vége./Zsuzsa

Harmatos, hajnali csendben a kakas szól,
csillagok alszanak, a felkelő Naptól,
eltűnnek az árnyak, a sejtelmes lények,
mikor ébred a fény, a végtelen égen. /Magdi