Az éjszaka holdas, ragyogóan holdvilágos,
Mondhatnám szép, sötéten elmosódó, sőt sármos…
Irgalmatlan holdas a táj, fülsiketítő a csend,
Nem mozdulnak a fák, a bokrok, gyenge szellő sem leng…
A szurok sötét éjszakát nem látom a holdfénytől…
Gyönyörű látvány, átélem, merítek e szépségből…
Régen nem láttam ilyen meseszerűséget,
Ámulva álltam, öleltem a mindenséget…
Holdvilágos ködfátyolban úszik a tavasz,
Lesz még itt jó idő, már alig néhány arasz…
Vecsés, 2013. október 2. – Kustra Ferenc József
Kedves Józsi! A teljes végtelen sötétséget ritkán éljük meg, az olyat, amikor nincsenek csillagok, és az ember csupán az érzékeire hagyatkozhat. Bevallom nekem az egy kicsit ijesztő. Szeretettel gratulálok versedhez! Éva
„Régen nem láttam ilyen meseszerűséget,
Ámulva álltam, öleltem a mindenséget…”
Szeretettel: Rita🌷