ANYÁM SZÁZ ÉVE

ANYÁM SZÁZ ÉVE

KAKASD, 1922, ÁPRILIS 19. SZEKSZÁRD, 1998.

EMLÉKEZŐ HANGULATVERS

Szekrénye ajtaján tintaceruzával írva ez áll,
Elhurcolták 1945. JANUÁR MÁSODIKÁN.

Hogyha ma is élne,
száz éves lenne.
Megjárta a világot,
többet is mint amit vágyott.
Marasztalták a gazok,
ott a vadkeleten,
végül is hazautazott,
vonattal, vagy gyalog,
szinte egyremegy,
hogy sokára megszülethessek,
én, és a testvérem.

Kislányként, Kakasdtól Bonyhádig
tartott számára a szük világ,
ilyedten nézett körül,
mikor átmentek a topegán,
rávitte őket a makadám,
beszélnek itt még németül?

Sváb lányként főzte
zsidóknak a libát,
sütötte a máját,
a sok ludaskását.
Nevelte a krunplikereskedő
kisasszonyka lányát,
ki évekkel utánna megköszönni visszajárt,
Anyám önzetlen jóságát.
egyszer látta csupán
az Aponyiak lengyeli kastélyát,
hol gyüjtötték a maga fajtáját,
aztán megismerte
az idegen Ukrajnát.
Nem tudta mi az a
Málenkij robot,
magyarul is alig tudott,
a politika nem rá tartozott.
A kétféle vonat ellenkező irányba dohogott,
nehéz szíveket hordozva
vidáman robogott,
Orosz, Lengyel,majd Német országok felé,
kinek, kinek, végzetes sorsa elé.
Messziről egy elhalkuló
vonatfütty búcsút integetett,
görbe fát rakj a tüzre,
mert nagy kanyarulat jöhet.

Ha úgy hiszed, meghaltál,
testvéred után vágyva,
lázas álmodban csupán,
Tífusz forróságában
Mint hasábfát
Dobnak a katlanba,
Legalább egyszer,
Meleg lesz a barakban.
A vízcsap előtt álltál,
S vártad
Víz folyik- e
Vagy gáz,
A csövekből,
Vér szivárog olykor
A barna kövekből.
Beitta magát,
Mint a szag,
Melyet árasztanak
Ma is a falak.
Az émelygő édes
Illat a légben,
Beszivárgott vér,
Két méter mélyen.
Nem oszlik el
Soha, soha.
A vonat füstje
Rátapadt a peronra.
Gyűlölettel gondolsz
A marhavagonra.
Megszökni nem lehet,
Neveltetéstől fogva,
Hiszen fenn van a vonaton
A dunyha, meg a sonka.
Indulsz Bácskába kukoricát szedni,
Januári nagy hóban, marhavagonban.
Mert a pártunk, és a kukoricánk
töretlen, mondván, s nem viccel.
Milyen messze van még
Az a fránya Ukrajna?
Kérdezed suttogva,
Ahová visznek a dologra,
ott dívik a trojka, és a balalajka,
a vodka, és a gimnyasztyorka,
a barisnya, és a patent harisnya,
neki melegebb volt a tutyija,
legalább is így lett mondva.
Majd hírtelen,karikába állva,
éneklik, hogy dászvi dánja Katyúsa, vagy Szása,
fogy a sok szotyola.

Csak azt ahosszú,
szőke hajfonatot
Tudnád feledni,
S az ezernyi cipőt,
A gyengeségtől
Latrinába esett
Sikoltozó nőt.
A gimnasztyorkás, davajpuskás
Katona mosolyát.
Jaffaje matty,
így kiabált.
Sorakozóknál kiáltják,
hány ember áll?
Megszámolni sohasem tudták.

Hogy tudjál sírni,
A keréknyomból
Megtanultál inni,
langyos vaskályhán,
konzerves dobozban,
csollánylevest főzni.
Későbbi bő ebédeknél
sírva visszaemlékezni.
Fejed tetejétől
Gerinceden át
A talpadig
Nyomott a szén,
hajnaltól estélig.
Feketén csillogott,
Mint dülledt szembogár
Ha a súlyos kosár
A fejedre állt..
Anyád sem ismert rád,
Mikor kopaszon,
Katona ruhában,
sok ezer kilóméter után,
a hostelon haza osontál.
Még ma is megtalálhatnánk
padlás gerendáján a katona gúnyát.
Vissza lehetne-e
Forgatni az idő
gyorsuló folyamát?
Hiszen házadban Már
idegen ember lakik,
S betámasztja a kaput,
Hogy nehogy visszajuss,
kint állhatsz hajnalig.
S megkérded akkor
Az egy igaz Isten
Ilyenkor hol lakik?
Smi miért imádjuk
Százféle képpen Őt?
Mikor reszkető testtel
Térdepelsz éppen,
az oltár előtt,
a hideg köveken?
Családtagok nevét olvashatod
üres sírhalmokon,
neveiket befogadta a hon,
s falu közepén láthatod
felállított márványfalon.

Ha elesnél,
egyel többször keljél fel,
mint ahányszor elestél.
Ne légy okosabb a bölcseknél,
ne gondolj ki többet senkitől,
erről a bölcseletről.
Használd az anyanyelved,
másikat sohase nyelveld,
főleg, ha nem ismered,
abból csak nevetség lesz,
az idegen szót akkor bírod,
ha nem kell a fejedben
előbb lefordítanod,
mielőtt kimondod.
Mert nyelvében él a nemzet,
s ha nem beszéled, elveszejted,
bár nyelvvel senki nem nemzett,
az a nyelv, melyen eszelsz,
az az anyanyelved.

Sváb anyám velem perlekedett,
veszett szerkezet ez,
én erről nem tehetek,
ilyent nem ismerhetek,
a fekete gólyák
emeletes verebek,
de azért nekivesekedett.

Magyaros bölcsőmet
sváb dallal ringatta,
főkötős fejét
sramlira ingatta,
izzadó tenyerét
köténnyel takarta,
táncát polkára rophatta,
hoppszassza, hoppszassza.

Furcsán ejtett szavait
apám magyarra igazgatta,
flancos szomszédasszonya
orra alatt
mindig megmosolyogta,
Részi néni, rosszul mondja,
kissé gúnyolódva,
de büszke asszony lévén
ez sohasem zavarta,
néha, néha, csak
fejét ingatta,
nem ez volt a
legnagyobb gondja,
dolgozott ha a hatalom akarta,
vagy ha engedte,
azért, hogy fiait eltarthassa,
serényen, és szerényen,
de nem mindíg engedte,
hoppszassza, hoppszassza,
végén pedig umtatta,
soha nem untatta.

Menettáncban
énekelte
legkedvesebb dalát,
gólya, gólya,
hosszú lábú
gólya madár.

Magyaros bölcsőmet
Sváb dallal ringatták,
Aprócska batyunkat
Hajókon úsztatták
Le a Dunán.
Látjuk e valaha még
Passau cifra tornyát?
Hajónk megállt Tolnán,
szekerek zúdultak oda,
hol tágasabb a világ.
Hoztuk magunkal
Nyugatnak iparát
Régi czéhmesterek
Ősi szaktudását
A föld szeretetét,
szőlőknek vesszejét,
Nemzetünk szorgalmát,
Konok spórolását.
gyarapodásnak magvát.
Sokszor kérdéssé vált,
A Magyarok nagy többsége
Igényt tart-e reánk?
hiszen ez is a mi hazánk.
kitelepítéskor
vagon falán ez állt,
krétával felróva,
szálkásan öles betűkkel,
bölcsővel ringattál,
batyuval kidobtál.
Ez a mi közös tragédiánk.

van itt Oláh, Román, Székely,
egy nagy olvasztó tégely,
Szerb, meg Horvát,
cigányis többféle,
svábok szépen elterítve
Pest, Tolna, Baranya megyébe.
A családunkban is van
többféle népek egysége,
Magyar, Sváb, Székely, Cigány szövetsége,
s ha egy asztalhoz sodornak a borok,
megnyílik az elme, és a torok,
akkor vagyunk ám mi igazán Magyarok.
Somogy, Tolna, Baranya,
Magyar ország aranya.
anyám kakasdi német lány volt,
apám bőgatyás Faddi magyar,
soha nem fogadta el igazából
egymást a sokféle faj.

Akkor én most mi vagyok?
Soha nem dől el.
Kettő, más irányba induló
erők közös eredője?
Vérek keveredése,
mai vérszerződésben,
egy fénylő aranykehelyben.

SZEKSZÁRD, 2022.02. 22.

ÉDESANYÁMNAK AJÁNLOM E VERSET, SZÁZADIK SZÜLETÉSNAPJÁRA.

1922. ÁPRILIS 19.

“ANYÁM SZÁZ ÉVE” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa, anyámtól távol áll a pátosz, szerényen élt, kötelességem írni róla, megígértem. vendi

  2. Pátosz nélküli soraid megrendítőek, egy jajkiáltás az egész vers. Jó, hogy megörökítetted.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  3. kedves Éva, teljesen igazad van, ez okozza az igazi nagy háborúkat, a szemlélet lassan változik. vendi

  4. Kedves Vendi! Mindenkinek meg van a maga keresztje, és talán a legfontosabb, ha a rengeteg baj után is valaki még ember tud maradni, mint édesanyád. Nagy igazság, hogy sosem fogadják el egymást az emberek, ki ide tartozónak vallja magát, ki oda, és valamiért azt hiszi ő a különb. Itt is vannak olyan települések, akik szinte elkülönülve élik a saját életüket, gyakorolják a szokásaikat, ami nem lenne baj, ha nem köpködnének a másikra. Szeretettel: Éva

  5. Kedves Rita, muszáj volt leírnom, megígértem a mamának. vendi

Szólj hozzá!