Egy harkály a körtefán kopogtat

Eső szitált éjjel és tükör ablakomra
homályos fátylat rajzolt a hajnal.
Esőkabátot öltök és elindulok
fel a dombokon a gyümölcsfák alatt,
s hallom: egy harkály a körtefán kopogtat.

Néma csend, itt-ott hófoltos avar,
távolban megcsillan az öreg patak kanyar.
Tűnő szürkeség, az égen felhők tolongnak,
a messzi távolban időtlen vándorolnak,
s hallom: egy harkály a körtefán kopogtat.

Sárban őz és vaddisznó nyomot látok,
tölgyfák között álmos varjú károg,
levelek a fákon tavaszról álmodnak,
gyémánt napsütésről rügyek sóvárognak,
s hallom: egy harkály a körtefán kopogtat.

Mily’ szorgos, színes, apró doktor ő,
s mint ahogy ember- embert gyógyít,
úgy hallgatózik és mindenre tud gyógyírt,
piros sipkája a nemesség jelképe,
s látom: – Harkály – a körtefánk ékessége.

“Egy harkály a körtefán kopogtat” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagyon jó vers, tetszik. Gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. “piros sipkája a nemesség jelképe,
    s látom: – Harkály – a körtefánk ékessége.”

    Szeretettel és tetszéssel olvastam soraid.

    Rita🌷

Szólj hozzá!