A hálám
” Zengő árján az elszálló időnek
irgalmadért dicsérlek, Uram, Téged -”
Pogány voltam, s annak is születtem,
kényszerrel a templomodba tereltek,
féltem a sötét házadban, énekektől,
nem értettem mitől vagy hit teremtő.
„Zengő árján az elszálló időnek”
elveknek éltem őszintén, hűséggel,
meg kellett tanulnom, megvezettek,
abban hittem, amiben nincs lélek,
jót akartam, nagyot tévedtem,
hozzád vágytam, fogadj el engem.
„Zengő árján az elszálló időnek”
a világot másként látom, érzem,
nem tudnék híveidnek egy szóval sem
ártani, elfogadom ahogy szívük,
kívánja, legyen meg örömük szerint,
mert tudom, ez nekik is megadatik.
„Zengő árján az elszálló időnek”,
reménytelenné vált életem, érted,
elveszett erőm, s bizalmam végleg,
emberszámba se vettek, s nagyon féltem,
kínjaimtól már élni sem volt kedvem.
s Te ekkor tanítottál meg, érzem!
Az embert kezdtem szolgálni, szeretni,
az elesetteket örömmel karolni,
tagjaim gyógyulnak, rettegésem elszállt,
határtalan jóságod engem megvált.
” Zengő árján az elszálló időnek
irgalmadért dicsérlek, Uram, Téged -”
Az idézetek, Vitó Zoltán: Az inaszakadt fohásza c versből valók.
Adamecz László