Ébredjetek lelkek…

Ébredjetek lelkek…

Ébredjetek lelkek, hiszen süllyed a világ,
nem bírja hordozni terhét, minden ingovány,
jót tehetnénk, de minek, kinek, nincsen igény,
elfogyott az erény, alig van már remény.

Nem marad más, dagonyázni e pocsolyában,
ki hitben élne azt már főznék kocsonyába,
aki hazug, álságos, az röhögve uszít,
höröghetnek tömegek, de ő csak pusztít.

Még állnak a határok, tartja a szolgálat,
nem így volt hajdan, már nem használ a dorgálat,
kikopott szívekből a haza szeretete,
eleink védték, míg volt végső lehelete.

Jó módunkban elfelejtünk hűségesnek lenni,
már nem kell harcolni, hogy legyen mit enni,
nem elég országban, érdekeink terelnek,
kik a gyeplőt tartották, majd ismét vezetnek?

Az idősek tábora most kétfelé oszlik,
egyik, az elvtársak múltját mindig éljenzik,
hisz kegyet, vállveregetést ott osztottak,
mások, kiket jogtól, szabadságtól fosztottak.

Nem annak van igaza ki harsogva ordít,
másokra mutogatni, ö pedig csak lódít,
lelkiismeretnek mindig híja van e tájon,
mert abból gazdagodni nem lehet nyáron.

Harsogtam, a politikában nincsenek szentek,
a népben lassan végleg elhalnak a lelkek,
egy vigaszunk lehet amíg e földön élünk,
míg e hazát védik, addig nem kell félnünk!