A költészet oltárán

Néha meg kell állnom,
monoton követik egymást a napok,
és én csak hajtom magamat,
mint egy szorgalmas manó,
aki folyton végzi a munkáját.
Magamra nem figyelek,
reggel felkelve megiszom
a forró kávémat.
aztán ülök a számítógép elé.
Vágyakozón arra gondolok,
jó lenne verset, novellát csinálni.
Unalmas munkáim rajtam csüngenek,
mint koloncok a puszták kútján,
Hosszú hónapokon át,
lassan csordogál a világ.
belső hangom azt súgja:
Állj meg és írjál,
az élet gyorsan elszáll,
s nem marad semmid,
amit feltudsz mutatni
alkalom adtán.
Évekkel később mondhatod,
egykor ezt alkottam,
valamikor hajdanán.
Lehet megkönnyeztem
a történetet annak idején,
mert felidéztem egy csodaszép
emléket a kút mélyéből,
mit lelkemben őriztem
szívem pitvarán.
Tollam gyorsan jár
sercegő hangját adja
a fehér papírnak.
A sorok egymást követik.
Poéta lelkem akkor örül,
ha a fejem szelleme
gazdagon szárnyalhat,
a Parnasszus magaslatán,
A költészet oltárán.

2021. december 02.

“A költészet oltárán” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “Poéta lelkem akkor örül,
    ha a fejem szelleme
    gazdagon szárnyalhat,
    a Parnasszus magaslatán,
    A költészet oltárán.”

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!