A leltár
„De, nézd, a napom olyan kevés”
tennem kell dolgomat, bizony nehéz,
mert nem tudom, meddig nyújtózha-tom,
s még maradt néhány adósságom?
Nem voltam bölcs mások életében,
benne van az élet képletében,
ha jót nem tudsz tenni, ne árts másnak,
nem figyeltem, lesz-e bűnbocsánat?
Jól bántam-e apámmal, anyámmal,
véreimmel, jegybéli mátkámmal,
elkészült a leltár, most már tudom,
ki tudja, azért lesz-e nyugtom?
Oly jó lett volna bíz’ szívből élni,
most nem kellene kicsit se félni,
nem jó mindig fegyelmezni magad,
szabadság, hisz az élet mindent megad.
Annak, kiben lakik az alázat,
benne soha nem él a gyalázat,
annak, aki a szívét megosztja,
mástól a jó kedvet nem fosztja.
Ó, Uram! Ki látja az útnak porát,
ki, hol, mikor üti meg bokáját,
ha lelkünk jó útra nem vezethet,
később mindenért vezekelhetsz!