Hatvanhat…

Hatvanhat lettem én ma ím,
ne nézd a horpadásaim,
fehér hajam se firtasd,
az arcomon barázda fut,
s akár a kerti kiskapuk,
nyikordulok, ha csuknak.

A két hatos, hogy elfutott,
a május éji illatok
viszik tüzét a vágynak,
veszett szerelmekért sajog
a szív, s a halkuló jajok
még vissza-visszafájnak.

Az út előttem elfogyott,
a vénülő zarándokot
a csónakos fogadja,
még visszanéz a vén vitéz,
a karja bár ölelni kész,
de várja már ladikja.

“Hatvanhat…” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Köszönöm, kedves Éva!
    Ne siess, ráérsz, élvezd ki minden percét…

  2. Szeretettel gratulálok “vén vitéz” a vershez és az ünnephez! Siess, mert rögvest utolérlek! Szeretettel: Éva

  3. Kedves Mária!

    Mint tudjuk, a hölgyek kortalanok, de azért jólesett a bíztatásod.

    Barátsággal, Imre

  4. Kedves Imre! Én 70. születésnapomra írtam hasonló verset.
    Még előtted, reménykedjünk hosszú út áll, ne sirasd a jövőt.
    Én most 76. évesen a multamat, jelenemet siratom. Versed
    tetszéssel olvastam, minden jót kívánva.
    Mária

  5. Köszönöm, kedves ms és kedves Zsuzsa.
    Én ezen nem szoktam ennyire pragmatikusan elgondolkodni, írom, ahogy jön… 🙂

  6. Egyetértek az előttem szólóval, kedves Imre, majd akkor gondold ezeket, ha a két hatos megfordul. A vers remek!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  7. Tetszik az életérzés verses összefoglalója,
    DE
    nem korai még a jövőt siratni?
    Mit fogsz írni tíz év múlva?😊

    Üdvözlet
    ms

Szólj hozzá!