ha az ember

ha az ember kalapácsot forgat
szegnek látja csillagot a holdat
felszegelné rímeit az égre
fel a titkos sötét messzeségre

ha az ember ül a hideg földön
nincs erő hogy csengő rímet költsön
csendek között sóhajokkal kottáz
elillan a harminchat fok test láz

ha az ember reményeket tákol
elhajigált repedezett vágyból
tudja ő is önmagát becsapva
verslábakkal biceg fel egy lapra

ha az ember költő a szó rabja
virágot ültet kénes salakra
ha özönvíz szakítja a gátat
a költő galamb hoz pálmaágat

ha az ember betűlelkű költő
tépett szavakat egymásba öltő
felszegeli rímeit az égre
s ívet húz a hullócsillag vére

és ha a költő önmaga marad
legyen Mohács vagy gyászoló Arad
vegye elő azt a kalapácsot
és üsse az elgörbült világot

“ha az ember” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves János! Napom verse, de inkább napjaim verse.
    Többször elolvastam, megmaradjon bennem gondolatisága,
    meg azért is, mert kimagasló, remek alkotás.
    Gratulálok. Az ilyen alkotások sorolhatók a költészet
    körébe. Lehet, kicsit nehézkesen fogalmazok, keveset
    vagyok magyarok körében.

    Maradok üdvözlettel: Mária

Szólj hozzá!