Karácsonyra kalácsot,
Húsvétra sonkát, tojást, kenyeret,
Pünkösdre csodát,vagy amit még lehet,
sajnos, a lehetetlenekre kissé várni kell,
kiáradó, befogadó,
malaszttal teljes szíveket.
Istentől kiáradó lelket,
adj nekem Uram.
AZ Atya mutatja magát a népnek,
az egy igaz Isten képében láthatják
az értelmezhetetlen szentháromságot.
Mellette, jobbján ül,
Jézus, a fiú Isten,
galamb formájában száll alá a szentlélek.
Szélvihar, és lángnyelvektől kísérve,
árasztja el az apostolokat az isteni sugallat.
Megérinti mindazokat,
hittel és áhitattal,
kikkel az Istennek még dolga van.
Óra inga leng a falon,
nincs kenyér az asztalon,
misebor is kéne,
Krisztus teste, vére,
misével dicsérve,
igét küldve az eltévedettekre.
Rossz idők járnak,
üldözik a hívőt,
teret engedve a hitetleneknek,
kiknek bánat a párja,
elszalad az idő árja,
számokkal számlálja,
Porcelán a számlapja,
feketék a számok rajta,
nem porcelán Szüz Mária,
vörös réz a mutatója,
kergetőzve futnak rajta,
utolérve, elszaladva,
egymás elől elszárnyalva,
hírt hozó angyalra mutatva,
időt jelzőn kakukkolva.
Néha dühödten kivágja
nyikorgó ajtaját,
egy megárvult madárka,
majd alkalom adtán,
olajozd meg a zsanérját,
jó lesz oda egy olajág,
ne mondják rá, svendliánság,
de ne most momentán,
megszokja lassan a világ.
Annyi az idő,
ahányat kiabál,
jobb időkre vár,
visszafelé nem folyik az ár,
csak mikor a csatornát,
duzzasztják a Dunára néző
Sió – torok kapujánál,
nem engedik szennyezni,
Európa legnagyobb folyóját,
hadd vigye bölcsen tovább
az egyetemes kultúrát.
2022. PÜNKÖSDJÉN
Kedves olvasó Barátaim, köszönöm hogy olvastátok, árassza el lelketeket a Szentlélek. vendi
Kedves Vendi!
Érdeklődéssel olvastam a versed. Kifogyhatatlan vagy a témákból.
Szeretettel: Rita🌷
Gratulálok a vershez, szeretettel. Én inkább azt tapasztalom, a hívők száma gyarapodik, talán mert annyi a szörnyűség, már csak a hit marad, ha nincs más, mi változtatna ezen…
Köszönöm szépen, hogy több helyen is megtalálsz. vendi
Kedves Vendel! Itt is tisztelettel gratulálok.
Mária