Könnyek mögül

Könnyek mögül nevetek,
tüskék között szeretek,
forró láva az érzelem,
nem ér el senkit a két kezem.

Suhannak a percek, napok,
hozzád mégis ragaszkodok.
Nem múlik a félelem:
itt leszel-e még velem?

Arcod sötét, árnyék rejti,
szívem az igazat még csak sejti,
Agyam tudja már a választ:
nem te nyújtasz nekem támaszt.

Tovább lépek, elfordulok,
de hazudni még nem tudok:
fáj, amit az élet rám oszt,
Testileg-lelkileg ahogy kifoszt.

Gyorsan száguld el az idő,
bennem csalán csak, ami nő,
csípi-szúrja, sebzi lelkem,
könnyek mögül mért nevettem?

Mosoly hoz majd gyógyulást,
nem te leszel, talán más.
Talán senki, nem tudhatom.
Mégis menni kell az úton.

És ha majd az út véget ér,
Sóhajom az égig felér,
Nevethetnek az angyalok:
Könnyek mögül mosolygok.

“Könnyek mögül” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Mária!
    Köszönöm a kedves hozzászólását.
    K.

  2. CSODÁLATOS vers. Verstanilag és gondolatiságában is
    kimagasló, remek. Az ilyen alkotásokért érdemes
    olvasóként belépni az oldalra.
    “Könnyek mögül mosolygok.” Magam is szoktam.
    Gratulálok kedves Károly.
    Mária

Szólj hozzá!