Ha nem szólok hozzád…

Ha nem szólok hozzád…

Ha nem szólok hozzád, akkor is válaszolsz,
míg fényképed látom, a némán kacagót,
rám, ránk ragad parttalan derűd, humorod,
bár komor a világ, de mindig feloldod.

Most érkeztél a szerelem városából,
képeiddel ismét üzensz az ámulásról,
utad fáradtsága, a látottak sokasága
ott ül arcodon, s várod bámulásom.

Szívem megnyílik, ismét fogadlak téged,
áramoljon belőled szabadon a lélek,
meséljen a szemed, arcod, tekinteted,
nem akármilyen hosszú útról tértél meg!

Azok most nem kacagnak, derűvel nézel,
én így, még ilyennek nem láttalak téged,
kíváncsi vagy, ki mit lát most belőled,
tán azt is, lássuk mily fény árad felőled.

Sok száz arcodat mutattad a világnak,
úgy érkeztél, e képen sokan nem láttak,
bágyadtan, belső derűvel, nem a színpadon,
most nem szerepelsz, magadat átadod.

Ilyennek lássatok, mert ez is én vagyok,
nem takar festék, púder, valódat hozod,
Itt vagy, és nem tudom, hogy még hol lehetsz,
a lényeg, velünk vagy és örülhetünk neked.

Megvallom, titokzatos vagy most, jól látom,
szemünkbe nézel kedvesen, nem bánod,
szád szegletén piciny mosoly, benne titkod,
maradjon tiéd, Isten szeressen nagyon.