Óperencián túl
Túl az Óperencián élt egy lány,
naiv volt, bátortalan
elveszett is talán.
Túl az Óperencián nem volt oly lény,
lepke-lángként tündökölt
mint északi fény.
Túl az Óperencián élt egy nő,
lelke lámpásként fénylett
mint féldrága kő.
Túl az Óperencián jött egy úr,
meglelte e követ
a felhőkön túl.
Túl az Óperencián csiszolta Ő,
de nem lett soha gyémánt
keze közt a kő.
Túl az Óperencián kis kő szalad,
elvitte az óceán
nyoma sem maradt…
Kedves Zsuzsa!
Bár lemaradt a mondatodból a”jutott” szó, azért megértettem az üzeneted és köszönöm.Igen,sok hasonlóság felfedezhető fel, ki, miként értelmezi a kezébe került értékes /csiszolatlan kő/ fogalmát… Sok múlik azon, hogy egy nő /az én versemben/ kinek a kezében formálódik. Így lehet egyenrangú félként vagy megalázottként is élni egy kapcsolatban. Ha minden összejön, még akkor is az lesz a legtöbbünk sorsa, hogy elviszi a folyó, mint a követ…
Csak keveseknek adatik meg, hogy Kleopátra, Madame Curie, vagy Várnai Zseniként tovább éljen a neve.
Szeretettel: Hajni
Kedves Hajnal!
Érdekes vers, többféle értelmezéssel. Pygmalionként hiába csiszolta a lány lelkét szimbolizáló követ, nem vált soha élővé, mint az ókori szobor. Nekem ez
eszembe a versedről.
Szeretettel:
Zsuzsa