Addig integess, amíg tudsz

Minap sétáltam egy kertben.
Látogatást tettem.
Rokonomnál voltam,
a kiszáradt folyóval szemben.

Egy néni, botjára támaszkodva,
kert másik végéről nézett rám mosolyogva.

Látásból ismertem,
mégis tanácstalan lettem.
Ilyen korban minden arc ismert,
vagy ismeretlen.

– Átkisérne arra a helyre?
– mutatta és válaszom meg sem várva,
kezem a kezébe zárta.

És hogy időnk ne vesszen kárba,
mert jól tudjuk semmi nincs oly drága, mint az idő
– a fránya, –
mesélni kezdett, és a távolban felvillant a múlt lángja.

Történt egyszer nagyon régen,
az én szüleim idejében:

“Kicsi gyermek voltam éppen,
és mint minden gyermek én is kértem:
– Játszani szeretnék a zöld réten!
Anyám arcom simogatta:
-Eredj lányom! – válaszolta és vállamat átkarolva,
Elkísért a kert kapuba.

Megcsókolt és integetett,
végig a szemével követett..és még mindig integetett..

..én már nem néztem hátra,
féltem más is látja, hogy
Édesanyám hajnalig itt várna.

Elteltek az évek, felnőtt lettem.
Kertkapu még ott van az úttal szemben,
és mintha édesanyám is ott állna,
áldott kezével a karjába zárna.”

Átértünk az út másik oldalára,
azt hittem a mesének lesz még folytatása.
A néni rám nézett, szeme könnyben úszott, kezével intett.
Elbúcsúzott.

Ma már tudom, az idő mily’ drága.
– Integess amíg tudsz! –
fordulj hátra.
A vén kertkapu nincs még zárva.
Édesanyád áll ott
és kezét a magasba tárja.

Integess amíg tudsz, fordulj hátra!

“Addig integess, amíg tudsz” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Enikő!
    Nem lehetett könnyek nélkül olvasni megható, nagyon szép versedet!
    Köszönöm az élményt!

    Szeretettel
    Margit

  2. “Integess amíg tudsz! ”
    Könnyes szemmel olvastam soraidat. Sajnos én már elvesztettem szüleimet. Az ember akkor döbben rá, mennyi mindent mulasztott el.
    Szeretettel: Marika

  3. Szép emlékezés a régi boldog időkre.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!