Kodály

Kodály
(A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolának)

Magadból sokasodtál lassú romlások között,
tuskót, verset, háborút zúgattál zenédben.
Még a tűz előtti időkből szólt az ének,
a ragozatlan szótövek ritmusából,
s bár saját bakájára lőtt e század,
bennünk mégis a sorsköteles halálig
ez a zsarnok élniakarás…

Mert a szelíd, lányajkú ének orsódról
lefutó szálként csévélődik bennünk tovább:
szürettől, pipafüsttől illatos rét derekán ringó szél,
zápor-pörgetett mustszagú hegyoldal szüreti dala,
ősi hitek tanítása bennük
mint részegítő zene, a szerelem ritmusában…

A megénekelt szó nehezebb, mint a föld,
mely kihordott méhében annyi rossz csodát.
Lehet, hogy most már zenéd lesz nekünk a Minden?

Neked meg akkor alig volt több a semminél…

“Kodály” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Erzsike!

    Nagyon szép, emelkedett hangú, himnikus versedhez szeretettel gratulálok.

    Zsuzsa

  2. Az egyik pillérünk egészen bizonyos, hogy a megtalált gyökerek kell hogy legyenek, találjuk azt meg akár a zenében, vagy az irodalomban. Nagyszerű írás! Gratulálok! Éva

Szólj hozzá!