Ahogy a szemfedő a holtat,
mindenkit beborít a magas ég.
Fehér csipkefelhő a holdat
öleli. Kísértetjárta vidék,
a sápatag neonfényt szórja.
Megkondul a harang, Istent kutat,
de csak fecskék rebbennek róla.
Aludni kéne egy tölgyfa alatt,
lehullni e földi világról.
Lelki lajtorján fölkapaszkodni,
testetlenül létezni máshol.
“Ahogy a szemfedő” bejegyzéshez 14 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Köszönöm Éva megtisztelő véleményed.
Szeretettel: Kati
Kedves Gusztáv!
Sajnos, nem sok okunk van, hogy optimisták legyünk. Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Kati
Kedves Kata!
Örülök, hogy itt jártál.
Szeretettel: Kati
Kedves Mária!
Örülök, hogy megálltál a versemnél.
Szeretettel: Kati
Köszönöm Zsuzsa, örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Kati
Kedves György!
Szerintem túlértékeled a verset. Azért köszönöm.
Szeretettel: Kati
Köszönöm szépen Rita, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Nagyon…. megkapó vers kedves Kati, melankolikus hangvételű, és csodaszép képekkel. Szeretettel gratulálok: Éva
Nem véletlen, ily pesszimista vers születik, melankolikus soraidat borzongással olvastam.
Gyönyörű versedet szeretettel olvastam.
Kata
Szép versednél szeretettel álltam meg.
Köszönöm, hogy olvashattam: Mária
Szép versedhez szeretettel gratulálok!
Zsuzsa
Maga a „Költészet”!
Köszönöm, hogy olvashattam, olvashatom remekeid…, kedves Katalin!
Gratulálok!
Tisztelettel: György
„Lelki lajtorján fölkapaszkodni,
testetlenül létezni máshol.”
Szeretettel: Rita🌼