Kátyúdal

Az én utam csupa kátyú,
elveszik a bogárhátú
benne.
Itt is, ott is, nincs szabálya,
mintha csak egy szlalompálya
lenne.

Keringőzés jobbra, balra,
rutinból megy féloldalra
enyhén.
Villognak, mint morzejelek,
pislognak a fénylő szemek
szendén.

Öreg kasztni csörög, zörög,
terepjárós jól kiröhög
minket.
Félek, hogy a tengely törik,
talán egyszer majd betömik
mindet.

“Kátyúdal” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Bár az út nem örülne, mi annál inkább. Nagyszerű ritmikája van a versnek, tetszett! Szeretettel: Éva

  2. Nagyon jó, gratulálok!

    Szeretettel:
    Zsuzsaag

  3. Drága Ilona! Gyerekeim pár éve voltak otthon gk-val,
    akkor én is írtam elbeszéléseik alapján hasonló versikét.
    Tiéd nagyon tetszik. Megjegyzem: Már nálunk sem jobb
    a helyzet.
    Öleléssel: Mária

  4. “Félek, hogy a tengely törik,
    talán egyszer majd betömik
    mindet.”

    Igen, az nem ártana.

    Szeretettel: Rita🍁

Szólj hozzá!