Megtépett levelek hulltak a földre.
Mikor a világ lehunyta szemét örökre.
Minden csendes lett és magányos.
Köddé vált az alak, semmi sem szabályos.
A házakat por lepte és gaz.
Az enyészet léptei, így igaz.
A kihalt utcákon nagy sóhajok.
Álom ez? Ha nem,hol vagyok?
Lakatlan néma város.
Üres katlan és álmos.
Szél sem fúj,madár se dalol.
De lesz még új élet. Valahol.
Kálóczi Balázs