Misztérium versciklus: Csudafa

Tengri teremt, csillag rajzik…
tetejetlen égbe hajlik.
Föld középen, föld alól nőtt,
koronája arany… bronz, rőt.
Napmadara, fénymadara
ottan fészkel, tollászkodik,
hármas világ magasodik.
Kilenc ága lent is, fent is,
kilenc ország kilenc ágon,
ágbog kúszik csillagágyon,
Nap jár, Hold fogy… csudájában.

Szélanyó forr barlangjában:
lég kevereg, felleg lobog,
dirrel-dúrral orkán robog.
Zúg-búg lombja, jobbra hördül,
ághegye nyúl, balra görbül.
Hó, dér csillog, világ csendül,
harmat perdül, levél zsendül…

Babba-anya ringó ölén,
ingó-bingó mézvilágban
apró lelkek tollruhában.
Mosolyára, szelíd szóra
fény szaladgál ide-oda,
madárképben egyre többen
szárnyuk bontják, mennek, jönnek.
Ég, föld között ember, állat…
párt, célt választ, utat vállal
– bennük létra, megtalálják? –

Kilenc lépcső kilenc világ,
kilenc világ kilenc pilács.
Balta vágja, táltos járja,
Ég Ura és turul várja.
Időt, teret szellem győzi,
kő, fű, erő titkát őrzi,
dob üteme tűz lelkébe’…

Égi világ tükörképe
hős sárkányok birodalma,
szájukban bölcs erő gyöngye,
sejtelmek öröme, könnye.
Gyökerek közt félhomályba’
új tavaszról, pöttöm magról
föld alatt csöpp kígyó suttog,
lápvidéken lidérc kuncog.

2016. kéksólyom hava