Téli gondolatok

Téli gondolatok

A december hónapot még csak-csak szeretem,
karácsony fénye, családi összejövetel,
visszaemlékezés a gyermekkori létre,
vaskályhában táncoló, muzsikáló tűzre./Rita

Hideg téltől még gondolatban is borzongok,
nem véletlen, én a tavasz gyermeke vagyok.
Karácsony az más, olyankor együtt a család,
örülünk egymásnak, nincs tv nézés, könyv olvasás./Katinkakata

Mikor a hópelyhek szállingózni kezdenek,
és sűrűn belepik a szürkeséget, szennyet,
visszarepít a gondolat gyermekkoromba,
mily’ jó volt szánkóval suhanni az utcánkba./Rita

Régen még szerettem a viharos teleket,
csodálattal néztem a hófehér tereket,
” farkasordító” hidegben hó ült a fákon,
ablak üvegén hajnalra, jég kivirágzott. /Magdi

Zord fekete felhő, havat hozott a hátán,
ámulva néztük, ha hullott karácsony táján,
ha vihar kerekedett messzire sodorta,
hóakadályt építve az utakra hordta. /Magdi

Mikor kicsit olvadni kezdett, ereszeken
jégcsapok keletkeztek, aztán újra fagyott,
csillogó kristályokként sorban ragyogtak ott,
s ha leverték, puha hóba hulltak csendesen./Rita

Sokan felvettük és mint fagyit szopogattuk,
és lám többnyire mégse fájdult meg a torkunk,
természetesen erről otthon nem is szóltunk,
mit mondhatunk, azt egymás között megvitattuk./Rita

Tél marcangolja tűfogaival a földet,
Szép hófehérré változtatja a hegyeket.
Tomboló, duhaj szél nyargal csupasz fák között,
Lágy kéményfüst táncol reszkető házak fölött. /Marika

Én a télben a szűziességet csodálom,
mikor zúzmarát hint szét reggelre a fákon,
cukorheggyé nőnek a behavazott dombok…
ünnepre kongatnak a templomi harangok./Éva

De ha a test megöregszik, a hideg fáraszt,
magunkra kell húzni a vastagabb ruhákat,
csikorgó reggeleken nyűgösen ébredünk,
csikorog a csont is, és tavaszt vár a lelkünk./Éva

Jégvirágos ablakokra is emlékezem,
az üvegre leheltünk, mely nyomban megfagyott,
már rég tova tűntek és én csak elmélkedem,
megváltozott minden, hiszen ez is köztudott./Rita

Ott a lanka oldalán szánkónkra felültünk,
csilingelő kacajjal szél nyomán repültünk,
tornyoztuk a hóembert, fazék ült a fején,
répából lett orra, a szeme fekete szén./Éva

Méteresre nőtt a hó, kisiskolás voltam,
és pajtásaim alig pár évvel nagyobbak,
mint kislibák sorban apám nyomán lépdeltünk,
elfáradtunk mire az iskolához értünk./Éva