Búcsú

Szakadó esőben vártam egy útkeresztetődésen
Közben égtem a döntésképtelenség tüzében.
Melyik úton induljak, kit válasszak?
Hogy véget érjenek eme fájdalmak.

Beültem mellé, illata bolondított mint bolond gomba
Ezt az illatot éreztem álmaimban is titokban.
Íriszeibe nézve szívverésem egyre csak gyorsult, zakatolt
Majd gyöngéden, reszkető kézzel átkarolt.

Megálltunk, az idő is megállt vele – pont úgy, mint régen
Mint megannyi szenvedélyes túlfűtött éjen.
Lopott órák, lopott percek, lopott csókok
Ennyi jutott nekünk, s a féktelen, heves nászok.

Érintése visszahozott a jelenbe, bizseregtette arcom
E bódulatban suttogását távolinak hallom.
Remegésemen nem segített ajkának égető melege
Amit száz könnycseppem sem hűsíthetett.

Mi lesz velünk, mindig ez lesz? -kérdeztem
Bevallom, akkor szerelmi vallomásra éheztem.
Élni szeretnék még, nem lekötni magam – mondta
Lelkembe ezzel egy súlyos bombát dobva.

“De nem akarlak elveszíteni, különleges vagy számomra”
Ezt a mondatát már sajnos nem hallottam.
Hallgatásunkkal búcsúztunk miközben az eső egyre csak hullt könnyeimmel együtt

Szerelmünk csupa kitépett noteszlapok, rajta bánat- foltok
Vékony, törékeny ujjaimon másnak a gyűrűje csillog.
Lehelletét hiába érzem most is nyakamon
Csókjának emléke örökké ott marad ajkaimon.