Lehetett volna nyugodtan túlvilági síron túlra is elkísérő szent és sérthetetlen magány. Lehetett volna nappalokrom-hordalékain boldog s elégedett ünnep, melyet nem kell cserébe viszonozni. Lehetett volna flörtölő-kacér tekintetekre válasz romantika, gyermeki játékos tétovaság. Krokodil-könnyek nyilvános meggyalázása helyett inkább babusgató, gyöngéd cirógatás. Lehetett volna szomjat-oltó vágyakozó csókok a szösz-sötétben, mikor már minden más hallgatva alszik, hamvadó gyöngéd szirmok közti titkos, féltve megőrzött angyal-dédelgetés.
Lehetett volna tisztes, egyszerű igazi család s otthon hová mindenkoron jó visszatérni, megértő, gondoskodó menedékre találni. Lehetett volna babonázó csavarmenet, melyben test a testhez kémiák s vágyak által a lelkek egyesített Mindenségéig elvezet. Lehetett volna védtelen, pihegő, pici láng vagy indulatos lávakitörés föl-föltámadó, örök remény, amit bárhogy taposnának úton-útfélen mindig feltámad s útra kél.
Lehetett volna telefonba bátortalan elmotyogott bűnbánat szó-csokra. Lehetett volna biztos megbocsátás az elátkozott, szánalmas életben ahol tán már minden kettétört. Lehetett volna boldogságban sugárzó asszonyi szív-hullámverés, melyet még betölthet halhatatlan szerelem s szférák boldogult zsongító zeneisége. Lehetett volna pisszegő csönd, melyet illendő udvariassággal meghallgatni illik. Lehetett volna kacagó méz napsugár-mosolyokon bújócskát járó szerelmes tekintet mely óhatatlan s örökkön meg-megszólít! Lehetett volna csalhatatlan s tán épp ezért jogos különbéke, mely nem kér, nem kunyerál fölösleges engedélyeket – de mindig megbocsát az arra érdemeseknek. Lehetett volna rettegő, alamuszi félelmek s önbizalomhiány nélkül is élni, bolgodulni!