Akaratlan akarattal
Nem számolom, magam eddig
térdre már hányszor késztettem,
hogy a farkastörvényeket,
báránylelkemre hányszor szabták;
hogy hányszor verte a szégyen,
a szívem, lelkem, és testem,
hogy az őszinteségem és
igazságom, le hányszor kacagták.
Követve ellenem újabb
árulást, újabb vétséget,
azt gondolva, önmagamhoz,
én már régen hozzászoktam;
nem keresve igazamat
már, sem a bölcs derékséget,
elveszve az eszmélésben,
és a szent káprázatokban.
Úgy állva az ütéseket,
zokszó nélkül és keményen,
remélve hogy a sorsomon
majd, fordítok és jobbítok;
megőrizve az örömöm,
a hitem, és az erényem,
hogy az álmaid előttem, ne
legyen már nagyobb titok.
Megjárva már minden poklot,
minden vermet, minden katlant,
csillagokat érintve meg,
és érve angyalként földet;
cselekedve szentségtelent,
hihetetlent és páratlant,
merve, hol az ördögnél, hol
az úrnál is vakmerőbbet.
Várva csak a pálfordulást,
tiszta szívvel, tárt karokkal,
úgy hajtva a végzetemre
fejem, akár egy álomra;
megbocsátást követelve,
a tüzes áldozatokkal,
tépve ki a szívem, helyezve
érted a rézoltáromra.
Remélve hogy kulcsom egyszer,
a megfelelő zárba kattan,
hogy egymásra nem kell soha
többé kivonnunk a kardunk;
nógatva a démonaim,
napról-napra konokabban,
remélve hogy ránk köszönt, mit
együtt kezdtünk és akartunk.
Hogy szeretet és megértés
nélkül, egyikünk se éljen,
nem számolva eddig magam,
halottá hányszor altattam;
nem kérdezve, mulattatni
mért mulattatott szeszélyem,
úgy élve, hogy hadd lehessek,
egyszer még a hatalmadban.
Móritz Mátyás
2021. Augusztus 29. Vasárnap
Budapest, Csepel