Most ágak végén ősz ered,
harmat a berkenyésre ül,
fénylő bogyószem rám mered,
megigéz észrevétlenül.
Reményt fakaszt a pillanat,
megadja napom ritmusát,
körképet fűz a pirkadat,
zengi az élet himnuszát.
Mikor kibontja a teret
az átszüremlő napsugár,
megmutatja a hegyeket,
harmatos réten táncot jár.
Hangol az erdő, csivitel,
szárnyát bontja a gondolat,
nem pótolható semmivel,
ha a természet simogat.
Hömpölygő szín-ár: földi gyász,
békétlen világ háborog.
Mohóság kínja leigáz,
mert ember-őszben lét romok.
Most ágak végén gyász ered.
Szó nélkül hagyni nem tudom!
Hegy jegén nem nő kegyelet.
Mikor lesz béke, nyugalom?
2022.11.17.
Rita!
Jól látod. (sajnos)
Köszönöm szépen a véleményed, az elismerésed,
Szeretettel: Éva
“Most ágak végén gyász ered.
Szó nélkül hagyni nem tudom!
Hegy jegén nem nő kegyelet.
Mikor lesz béke, nyugalom?”
Amikor a nagyhatalmak akarják. Aktuális, bölcs soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🍁
Marika!
Bizony nehéz…
Köszönöm szépen a figyelmed, és a véleményed.
Szeretettel: Éva
Szomorú, szép versed kérdésére én sem tudom a választ.
Bár tudnánk.
Mária