Misztérium versciklus: Atyla

Ázsiának rejtett mélyén,
Altáj hegység sziklás szélén
Kékmén évnek Karacsonyán
táltoslélek szárnyal pusztán.

Bendegúznak fia harsog,
félszvigyor ül nyugatarcon.
Farkas őstől homályjöttét
csillag lengi széljárt sztyeppén.

Esőt szomjaz borzas mente,
lengő árvalányhaj selyme.
Kelet szele nyilat röpít,
sólyom hangja teret körít.

Királyi-túsz Róma honban,
udvar színe fetreng borban.
Latin, görög… nyelvén pörög,
koronás vipera csörög.

Mundzsuknak hős fia harsog,
sokasodnak könnyes hantok.
Hangja zengő, hegy megremeg,
riog hadkürt, levél pereg.

Sárga szeme villan, ural,
sasoknak győzelmet sugall.
Barát, vetély’, már két élet,
ködbe veszett borzas évek.

Tulipánnak hármas szirma
Ég Urának hegyén nyíl ma.
Nyilak teste eget fedi,
áldás, áldás Öreg Tengri.

Egy lendület, csusszan-fordul,
sisak’, vérten lyukat kondul.
Lova nyaka alól nyilaz,
ellen ajkán fagyott grimasz.

Sólyom hangja teret körít,
Kelet csele sarcot terít.
Bűvkarika, rémkarika
kit mi illet, az kalitja.

Minden népnek hite tisztben,
asztal, étek virágdíszben.
Vendégének pompa járja,
míg előtte fakupája.

Sátorváros, ló felhorkan,
gyermek kacag, leány sikkan.
Hun nép bölcse Attila-kút,
csillag ezre fényes Tejút.

Kelet nyila szelet röpít,
sólyom hangja teret körít.
Rovás titkát idő cseni,
sötét ármány fogát feni.

Alkony sziszeg, nyirkot lehel,
nászi ágyán holtan hever.
Jobb kezében Marak kardja,
ezüsthegyű lándzsa balba’.

Titkon éjjel eltemették,
víz mélyébe süllyesztették.
Arany, ezüst, vas az álma,
díszes pajzsán nyugszik lába.

Tincsek hullnak, vágás mélyed,
vessző suhan, vérrel véred.
Hun íjaknak húrja pendül,
Tisza habzik, tajték csendül.

2017. Fehérdaru hava