Rovom az utamat, úttalan utakon
őseim lábnyomát keresem valahon
fűben, fában országutak zajában
s minden lehulló virág sziromban
Örökös korforgás életünk
az elmúlással sem szűnik meg életünk
honnan jöttünk és hová érkezünk
senki sem tudja pontosan, mi csak kérdezünk
Őseink vére csörgedez éreinkben
olykor anyád, máskor apád hangja szól szívedben
ne hidd, hogy örökre elmentek
ők egy életen át benned tovább élnek
Lehet, hogy anyád hangja kér türelemre
és apád jelleme int majd fegyelemre
s ha már minden össze akar feletted omlani
talán nagyszülöid karja fog védelmezni
Soha ne hidd, hogy kevesebb vagy bárkinél
őseidnek te mindennél többet érsz mindenkinél
ha nem lennél létük is megszűnne
az egész világ olyan nagyon más lenne
Add hát tovább életüket léted aranyában
öleld magadhoz majd gyermeked karjában
szeressed úgy, mint soha senki mást
fond tovább őseid aranyfonalát
Kondoros 2022 november 21 Oláh Péterné Jantyik Erzsébet.
Köszönöm.
„Add hát tovább életüket léted aranyában
öleld magadhoz majd gyermeked karjában
szeressed úgy, mint soha senki mást
fond tovább őseid aranyfonalát”
Nagyszerű sorok! Bizony ezt kell tennünk.
Szeretettel: Rita🍁
Kedves Erzsike! Olyan tartalmas remeket alkottál, amit többször is
elolvastam. Nem felejthető gondolatiságú vers, ezért is olvastam,
ízleltem többször.
Gratulálok.
Mária