Mi van ott?…
Apai nagymamám emlékére
El lehet azt beszélni hogy mi van ottan,
vagy dadogjon az ember ügyefogyottan;
hiszen azt kérdezi most szinte mindenki:
lesz ki a paradicsomot megteremti.
Lesz ott majd jó, amit mi megtalálhatunk,
lesz kikitő, ahol majd partra szállhatunk;
vagy ébredjen fel a lelkünk aggodalma,
hogy nem találunk választ, versbe se dalba.
Lesz ott majd csillag, ami fénybe öltözik,
amikor lelkünk a földről elköltözik;
vagy a kín lesz majd ami minket ott éget,
és nem lelünk majd semmilyen üdvösséget.
Érdemes egyáltalán szőni a tervet,
hogy üdvöt hoz majd nekünk ahogy kegyelmet;
vagy eaz emer olyat hiába is kérdez,
hogy lesz-e ki irántunk szánalmat érez.
Ott az ember ne is foglalkozzon mással,
csak a szörnyűséges fogcsikorgatással;
mi van ott, és ugyan miben lesz majd részünk,
ha bármerre fordulunk, bármerre nézünk.
Alkalmasak leszünk emberi szerepre,
akik előtt nincs titkoknak semmi leple;
lesz ott majd részünk gyönyörben és kéjben,
vagy süketen fülelhetünk majd az éjben.
Ki lesz az útmutatónk, és a mesterünk,
és mire lesz majd ott elég a fegyverünk;
megbocsátható a vétség és a bűntett,
hogy elbaltáztuk paradicsonkertünket.
Lesz aki rólunk az út porát lemossa,
az éjszakáknak lesz ott vége és hossza;
mi van ott, és mi vár az emberre akkor,
ha már a költő is kifogy a szavakból.
Ki lesz mesterünk, parancsolónk, vezérünk,
ha majd a nagy és sötét erdőbe érünk;
ez a sok kérdés is majd hegyesre kopik,
és végül eljutunk majd a csillagokig.