Találkozások (A Költő)

Találkozások (A Költő)

A bazilika kopott kupolája felett
könnyezve kering a halálszagú november,
a házsor ijedt gyermek, álmában pityereg,
a szél fütyülve űz egy gyűrt arcú levelet.

Magányos alak lépked az éjszakában,
cipője koppan a fázós köveken,
kalapját mélyen lehúzza arcára,
hosszú kabátja sérült madárszárnyként lebben.

Egy eszét vesztett világ démonserege hajszolja,
vigyorogva markolja, míg ő révületben lép…
a Költő az, ki az ébrenlét örök foglya,
bár rég leszállt a csillagot vágyódó éj.

A Duna – partra ér, a rakpart lépcsőjére ül,
arcát kezébe sóhajtva tapasztja,
az éjben várakozóan felbúg egy hajókürt,
‘s ő a vén folyó vigasztaló suttogását hallgatja.

Most ősz van, lebeg a nyirok, ködlik a pára,
eltűnt a lomb, álomra hajolt a faág,
de nemrég nyár volt, szerelemről dalolt
a fűben megbújó ezer pitypangvirág.

A fürdőbe hová gyógyulni érkezett
lelkét sebezte halálra egy szerelem,
egy nő, kinek szemébe nézni sosem mert,
‘s kit az elérhetetlenség istennővé színezett,

A téboly űzi, nyughatatlan, békét nem ismer,
millió kétely gyötri: élet, megváltás, halál….
‘s hogy kérdéseire csupán a Duna felel
eszébe jut üres ágya, a vágytól gyötrő éjszakák.

Így ül sokáig, míg körülötte ritkul a homály,
sápadt hajnal kúszik a hegy mögül,
valahol villamos indul, zakatolva jár,
‘s a péküzemben piruló kenyér illata táncra perdül….

“Találkozások (A Költő)” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Éva!

    Csodálattal olvastam remek alkotásodat, örülök, hogy olvashattam.
    Köszönöm az élményt.
    Sok szeretettel gratulálok.
    Magdi💐🌷🌹

  2. Köszönöm szépen a kedves sorokat és hálás vagyok, amiért olvastátok e verset. Nem írtam ki, de József Attila halálának évfordulójára készült az írás, néhány kép az ő verseiből meg is jelenik futólag. Szeretettel: Éva

  3. Kedves Éva !
    Ilyen szerelemre csak költő képes. Szerelem első látásra, de arra is képes, hogy újabb lángtól kialszik nála a régi láng. Hisz attól költő, és még talán idesorolnám a portré festőt is. Megrendítően gyönyörű dolgokat tudnak írni a költők , valamint csodás arcokat tudnak festeni a festők, akik hagyják magukra hatni azokat a benyomásokat amiket más észre sem vesz és tudják a módját hogyan kell azt papírra vetni, illetve vászonra festeni. A különbség talán annyi, hogy a költő jobban átéli a szerelmet és szenvedhet is tőle. A festőben inkább a lelkikötődés nélküli örömérzet nő, amikor a kész művére tekint, hogy sikerült megörökítenie az arcképet. Hirtelen ezek jutottak eszembe versed olvasása közben. Köszönöm neked. Szeretettel gratulálok, Zsófia.

  4. Nagyon szép sorokkal idézed meg a költői magányt. Csokonaitól József Attiláig sok-sok poéta sorsa felismerhető csodás versedben.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  5. Nagy László verseinek szomorú szépségét véltem felfedezni.
    Remek alkotás.

    Mária

  6. Kedves Éva!

    Gyönyörűen megkomponált soraid tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita🍁

Szólj hozzá!