Kisujjam adtam egykor én neked, de
kezem se volt elég. Mohó heveddel
egészemet ragadtad el. Ha egyszer
belé felejtkezel tükör-szemembe,
dacos fejed lehajthatod csalódva.
Ezer darabra tört, mi szép lehetne.
Ne bánd! Talán a talmi máz pereg le.
Csak egy szonett ez, egyszerű dalocska,
hamis vigaszt nem adhat, és nem enged
szegény magunknak egymást ostorozva
szakadni szét. Fogadjuk el, ha vége.
Halott e furcsa nyár, akár szerelmed,
de nézd, az ősz a tájat épp lemossa.
Megyünk a tiszta hóba, fagyba, télbe.
Kedves Rita, Mária, Éva, köszönöm szépen, hogy hozzászóltatok a vershez. Örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Kati
Kati!
Nagyon tetszik a versed.
A szonett formai megoldása és a ritmusa még hangsúlyosabbá teszi a mondanivalót.
Gratulálok! ❤️
Szeretettel: Éva
Szépséges költői versednél többször voltam olvasód.
Nem felejthető csodás alkotás.
Mária
„Halott e furcsa nyár, akár szerelmed,
de nézd, az ősz a tájat épp lemossa.
Megyünk a tiszta hóba, fagyba, télbe.”
Szép verssoraid szeretettel és tetszéssel olvastam: Rita🍁