Hajnali rémlátás

Hajnali rémlátás.

Széltől űzött, fáradt, hajnali ködök,
ha megpihennek síró, dermedt ágakon,
hangnélküli szóval szólok
süket, de hallgató fülekhez.
Gondolat neszez, s én őrködök.

Látok vak szemeket meredni, semmibe.
Sóváran nézni, de mit se látni.
A szó elakad torkomon,
nyöszörgő ordítását hallom a világnak
e rőtszínű, rémes hajnalon.

Halott fény sötétlik. Izzó árnyak jönnek
s ásnak mély sírokat. Fagyos könnyek
hullnak, üres szemekből. Vad mélység hívogat
minden élőt. Jó reggelt remélőt. Nem múlik,
csak fáj, és végtelenbe nyúlik
e kínzó, e meddő kábulat.

“Hajnali rémlátás” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. “nyöszörgő ordítását hallom a világnak
    e rőtszínű, rémes hajnalon.”

    Valós képek, de a reményt nem szabad elhagyni.

    Szeretettel: Rita

    Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok!🎄

Szólj hozzá!