Tűnt szerelem útja

Kihalt most a város,
Üresek az utcák.
Lábnyomok követik
Egy tűnt szerelem útját.

Kopog a kő halkan,
Ahogy lépek rajta.
Pislákol pár lámpa,
Árnyékot kutatva.

Mosolytalan arcom
Megdermeszti a szél.
Kabát melegében
Szívem szótlan beszél.

Mesél ő a múltról,
Jelenről, jövőről,
Elmúlt bánatokról,
Érkező örömről.

Szembeszállva széllel,
Arcom égnek vetem.
Tűnt szerelem útját
Többé nem követem.

Mert nem dobogna szívem,
Ha csak múltat látna.
Nem lobogna lelkem,
Ha jövőt nem találna.

Bizony elég néha
Egy kedves szó, egy dallam,
Hogy a fájó múltat
Magam mögött hagyjam.

Elcsitul a szél is,
Felenged az arcom.
Mosoly radírozza
Köddé váló harcom.

Kopog a kő halkan,
Ahogy hazatérek.
Gondolatom önkén-
telen hozzád téved.

S nem keserít a múlt,
Csak a szépet látom,
Tudom, hogy a jövőm
Újra megtalálom.

Köszönöm, hogy része
Voltál életemnek.
Köszönöm, hogy annyi
Jót láthattam benned.

Köszönöm, hogy hittél
Olykor-olykor bennem,
Hogy melletted kicsit
Jobb ember lehettem.

Annyi keserves éj után
Mosolyogva fekszem.
Tűnt szerelem útját
Végleg elengedtem.