Öröm s fájdalom ellen – régóta tudhatom -, lecsupaszított s védtelen vagyok! Borsón térdeltettek gyermekként a tanítók, mikor Mórickás-vicceket fütyültek füleimbe a többiek. Óroki metszésű mandulaszem, hamvas Kleopátra-egzotikum lengte körbe a Kedvest, mikor először beleszerettem s aztán újabb s újabb Jing s Jang, Alfa s Omega Angyalok, bűnös szentek jöttek elém s oly jó lett volna a lecsupaszított ösztönszintű vágyakozás helyébe a dobbanó szívek titkát felkutatni s megismerni!
Ordas Idők törtek galád-könyörtelen pálcát fejem felett, s míg odakint a groteszk-abszurd világban egymás után jelentek meg újabb s újabb hírnévre szomjas, perc-emberek – addig a némán maradt hírmondók, tanúskodni vágyó próféták gondolata érvényét vesztette.
Mint élesre köszörült szike-penge a kövön ötperces, olcsó embereket is naponta volt alkalmam dicstelen elbukni eget rengető finálék szenny-oltárain. Elheverőben, s pusztulófélben már a performance, a megújulni készülő kultúra is!
Csenevész próbálkozásokkal altatják a művészeket el, míg másoknak kuporgatott alamizsnákkal szúrják ki a szemét. Hová tűntek mind az olyan újító szellemű szabadgondolkodók kik az egyetemes empátia s tolerancia nevében még magukhoz tudhatták édesgetni a polihisztor értelmiséget, magányos farkas költő-óriásokat?!
Szemtől-szembe micsoda kicsinyes, alantos alvilági játszmák folytatnak egy-egy elköltelezett hírnevet szerzett irodalmár között, míg a valódi Hamlet, Harlequin-szereplőket könnyelműen elfelejtik, szőnyeg alá söprik, hogy aztán ötszáz vagy épp ezer év múltán újra felfedezzék.
Kik meghaladták saját koruk ilyen-olyan szintjét tán megfontolásuk tárgyává tehetnék a honvágy-illetú elvándorlást a lehetőségek irányába!