Emlékszem, akkor tél volt,
Az üresség lehelete átkarolt.
Dermesztően rideg, kopár tél.
Az ágon átfagyott a falevél.
Térdig érő hóban őz lépdelt,
Fagyott talajon keresett egy kis ételt.
Nézte a kifehéredett, kopár tájat,
Ahol a dús legelő csak káprázat.
Fa ágán apró cinke didergett,
Búsan, néha, picit csicsergett.
Tollát fázósan össze-vissza borzolta,
Rossz sorsát magában korholta.
Vaddisznó az avart túrta,
Orrát alaposan bele-belefúrta.
Elhullott kukoricaszemet keresett,
Ami még ősszel oda esett.
Vadász csizmája alatt hó csikorgott,
Kezében régi puskája nyikorgott.
Fegyverét rég nem használta,
A puskavégen lévő vadakat megsajnálta.
Fenn égen a Nap világított sápadtan,
A távoli Földre nézett fáradtan.
Szél fújt, hó esett szakadatlan,
Itt a tél, a hideg lankadatlan!
T. Tamás Ferenc, 2022.dec.
Szép téli képekkel élő versedhez gratulálok.
Mária
Nagyon szépen festetted le a téli erdőt,.
Vadász csizmája alatt hó csikorgott,
Kezében régi puskája nyikorgott.
Fegyverét rég nem használta,
A puskavégen lévő vadakat megsajnálta.
Ez a versszak lett számomra a kiválasztott. Rzsike
Gyönyörű természeti képekkel megírt téli vers. Igazán öröm volt olvasni, gratulálok!
József