„Hazádnak rendületlenül…”
Arra kérlek Öreg Isten
óvd meg ezt a tájat.
Jól tudom, nem az én tisztem,
eléd most hogy álljak?
Egykor ezt a szép országot
tőled örököltük,
kérlek ne kérd tőlünk számon,
hogy hová lett földünk.
Jót szerettünk volna tenni,
de győzött az ármány.
Már hazánk, csak kis szigetnyi,
mint egy akol bárány.
Egykor csak ránk számíthatott
a vén Európa,
viszonzásként gondolt nagyot,
földünket ellopta.
Nem tűr minket ez a világ.
Múltunkat kitörli!
Lelkünk is ma rideg, kopár,
megalázás gyötri.
Nem óvhat a Turulmadár,
talpáról lelökték!
Nem kívánnak ránk, csak halált.
Keserű örökség.
Szót már költők sem emelnek
ősi nemzetünkért.
Hívásunkra sem felelnek.
mert ahhoz túl büszkék.
Ott ahol Szózatunk zengett,
már csak gyertyák égnek.
Forradalmak sem születnek,
költők rég nem élnek.
Himnuszunk született nekünk,
ünnepelni kéne.
Talán Isten sincs már velünk,
nemzetünket védve?
Bizony Vörösmarty Mihály,
sem jön vissza holnap,
nekem csupán egy ami fáj:
Elhalkult a Szózat.
2023.01.21.
Kedves János! Gondolatiságában is remeket alkottál.
„nekem csupán egy ami fáj:
Elhalkult a Szózat.”
Üdv: Mária
Éva, tisztelettel köszönöm.
Nem trollkodni szeretnék, de még a nagy magyarországi jeleket is tilos lobogtatni ünnepségeken, futballmeccseken. Kinek van ezzel baja? Sok a kérdésed, és mind jogos, kedves Sándor. Szeretettel: Éva