Üvöltve jöttem erre a világra,
éjszakák türelmét meggyötörtem,
de békültem jóság szelíd szavára,
ha nyűgömmel hozzágömbölyödtem.
Jóllakva apadt illúziómérték,
tarkaság szőtte át a tejfehért.
Mesék tanulsága illanó érték,
mégis visszatérek az ihletért.
Kísérő vágyak édesek, mostohák…
többet kaptam, mint amennyit kértem.
Éretté tettek bölcsek és ostobák
egy ÉN-né válva összefüggésben.
Kihunyt bűvölet, látszateffektusok.
Szívembe írt, ami örökített…
Fonákra bámulnak hű impulzusok,
a valóság IDE tömörített.
Itt érnek össze megélt, kóstolt dolgok,
üres szlengek vesztek el útközben.
Ma csendes szavakkal keserűt oldok,
s küzdök, amiért üvöltve jöttem.
TECCIK. :-)) 😉
Kedves Ilona! Úgy vélem az már egy csodálatos dolog, ha az ember rátalál arra ami őt pozitív változásra sarkallja, és a lehető legjobbat hozza ki belőle. A költészet is lehet ez a sarokpont, mely befogad, elfogad, és lassan változik művelése közben az ember, észre sem veszi mennyi mindent ölt magára általa, gyarapodik a tudása. Kiválóan megírtad az állapotot, és nagyszerű vers született. Szeretettel gratulálok: Éva
Kedves Ilona ! Sok rejtelem van soraid között, születésünk meghatározza, merre
gömbölyödünk, de az ihletért mégis visszatérünk…
Igen, később talán csendes szavakkal, de bölcsebben küzdeni kell…
Szeretettel: Gusztáv
Kedves Ilona!
Szeretettel gratulálok szép versedhez!
Betti
Drága Ilona! Gyönyörű versedhez szívből gratulálok! Szeretettel Edit