Volt egyszer egy kis ceruza,
iskolában sokat járt,
gazdájának akarattal
nem okozott soha kárt.
Ott lapult a tolltartóban,
nem panaszkodott soha,
minden egyes rajzórára
felkészülve ment oda.
Megszépülve, kihegyezve
várta a feladatot,
gazdájának kis kezében
oly sok szépet alkotott.
Sok szép tájképet lerajzolt,
el is fogyott a hossza,
arra gondolt, hogy öreg lett,
elmehetne nyugdíjba.
Elfáradt és pihenni tért,
bemászott egy fiókba.
Azóta is ott szendereg,
elfeledkeztek róla.
Egykedvűen, szomorúan
telnek most a napjai,
néhanapján listát írnak,
ha boltba megy a nagyi.
Rágondol az ifjúkorra,
könnybe lábad a szeme,
jó lenne, ha megint egyszer
iskolába mehetne.
De ez neki már csak álom,
elrepültek az évek,
nem maradt már neki semmi,
csak a régi emlékek.
Hajdúszovát, 2022. január 4.
Kedves Erzsébet, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.
Nagyon kedves a versed. Egyszer mindannyian így járunk nem csak a ceruzák.