Uhu, az erdő őre

Erdő népe békésen szunnyad,
még levél sem zizzen a fán,
öreg Uhu egy magas fa ágán virraszt,
onnan vigyázza az erdő álmát.

Fa odvában összebújnak a mókusok,
álmukban mogyorót ropogtatnak,
nem túrnak makkot a vadmalacok,
csalitosban hangosan szuszognak.

Vén ravaszdi hazafelé oson,
hátán egy tyúkocska kalimpál,
öreg Uhu halkan rákuvikol,
látom, ügyes voltál, komám!

Kerek hold lassan aludni tér,
mosolyogva kel fel a nap,
csendes erdőn ébredő madár
rikoltva köszönti a hajnalt.

Öreg Uhu már álmosan figyel,
kedves erdeje ébred, zajong,
visszavonul odújába, s pihen,
éjjel majd újra őrzi a vadont.
2023.

“Uhu, az erdő őre” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Drága Kata! Itt is tetszéssel, szeretettel olvastam jól megírt
    remek versed.

    Öleléssel: Mari

Szólj hozzá!