Öleljetek, karoljatok belém még,
ti régi, nagy szerelmek andalogva,
akárha volna vég e végtelenség,
szeressetek, ne hagyjatok magamra!
De addig át, ezernyi szenvedélyen,
repítsetek magasra, hegy fokára
emeljetek, hevítve satnya vérem,
szakítsa át az érfalát nyomása!
Mikorra már a láz hatalmasodva
felélne minden éghetőt, sziszegve
merítsetek meg áradó folyókba,
eresszetek tovább a tengerekbe!
S ha majd a számra éj hidegje kékül,
takarjatok be, mindörökre végül!