Divinum signum
A romok alatt szülte meg gyermekét az anya
a földrengés után, életét adva a kicsiért.
Önmagában már régen,
elfogadta a rosszat, és a jót,
mint akiben egyszerre van
jelen, a jövő a múlttal;
érezve, a sötétségnél nincs,
semmi kiszámíthatóbb,
mint akinek füle, még
a szél zúgásán is túl hall.
Készülve fel a halálra,
az elmúlásra, a nemlétre,
mint akit a földi léthez,
gyermekén kívül, semmi nem fűz;
hogy megmaradjon az örömkönnye,
és arcának az emléke,
míg lassan, kialszik benne
a lobogó, és fékezhetetlen tűz.
Érezve, a bizonyosság
a csodára, csak ő lehet,
jól tudva, hogy mit tesz, hogy az
anyánként magára, mit vállal;
hogy rendíthetetlenebbnek
lássuk majd mi, mint a kőzetek,
látva őt, eltört csuklókkal,
látva őt, bezúzott háttal.
Ajánlva testét a földnek,
ajánlva testét az égnek,
keresve csak a jelzőket,
mely nem lenne üres frázis;
hogy a bibliai kép belőlünk, ne
rajzolódhasson ki már soha végleg,
hogy tudja gyermeke, anyja
bátrabb volt a bátraknál is.
Úgy érezve, hogy a csodára,
nekem is meg kellene esküdnöm,
érezve magam még a hit,
befogadására is késznek;
nézve végig a tulajdon
életünkön, és testünkön,
nézve csak, ahogy nevet és
takarót adnak a létezésnek.
Móritz Mátyás
2023. Február 11. Szombat
Budapest, Csepel