Mentem az utca túlsó oldalán,
mikor a zápor végre elcsitult,
sorfák lombján pár csepp még kivirult,
nagyra nyílt szemmel bámultak… talán.
Csendben könnyezett a Városháza,
falán az eső csíkokat hagyott,
mint egy sárga plüss párna, hallgatott,
talán mégiscsak felment a láza.
Szellő suhant át a Kossuth téren,
térköveken a nap filmje forgott,
házak árnyéka összemosódott,
hát illegette magát kövéren.
Tocsogó cipőben továbbálltam,
feleslegessé vált az esernyő,
mert magasról tett rám a teremtő,
haza ballagtam ázott kabátban.
2023.04.29.