Magányos, kicsiny csemete növöget az erdőszélen,
Friss hajtását igyekszik megartani az ellenszélben.
Pajtása helyett, végestelen ellent lel sok gyomnövényben,
Mindezek ellenére kitartóan növöget a késő nyári napsütésben.
Nap, nap után fordul az idő hűvösre, őszre
Egyre torzabb idők jönnek a csemétére…
Mert vad indák gyűrűznek oly vékony törzsére,
Felfutnak rajta orvul, s elzárják a fényességet előle.
Megfujtják a gyomok, mert igaz az ő magja,
Lehúzzák, bitorolják, hogy ne sarjadjon újra sarja.
Eltapossák, elzárják, mert fáj a gyomoknak a tiszta szava,
Leveleit letépik, sírba lökik, melyet eltemet a tél hava.
Magányos, kicsiny csemete növöget az erdőszélen,
És újra nő a gyom, ismét rág a féreg e földi létben…
De terem a mag, mert lesz még igaz kor e földkerekségen,
Lesz még erény a becsület, és így növöget majd a csemete békességben…
“Mert vad indák gyűrűznek oly vékony törzsére,
Felfutnak rajta orvul, s elzárják a fényességet előle.”
Ismerős érzés tört rám, miközben a versed olvastam. Ne feledd, ha benned van a fény, amit most a külvilágtól vársz, akkor nem húzhatnak vissza az indák és nőhetnek a kertedben gyomok.
Üdvözlettel: Zsófi🌸