Szegzárdi Nagy Vendel
Aratás ünnepén
Forró Nap melegétől
Tombol a tikkadt határ,
Sárgálló búzatáblákon
Virul a piros pipacsár.
Beérett a kalász,
Peregnek a szemek,
Ügyes gazdasszonyok
Fonják a kötelet.
Kifent kaszák élén
Hanyatt dől a szalma,
Keresztekbe rakják,
Vagy magas kazalba.
Papi tized lesz egy keresztje,
Vagy nagyúri dézsma,
Állatoknak is jut
Korpa és a léha.
Megérett az Élet,
Kemencébe rakva
Kenyér lesz belőle,
Akárki láthatja.
Vízhordólánykák hoznak
Aratópálinkát,
Pincehideg borral
Torkukat locsolják.
Első kaszás törli
Izzadó homlokát,
Magában saccolja,
Hány zsák lesz az áldás?
Kacsák is számlálják,
Kiáltva a gazdára,
Kérdően kántálják,
Hány zsák árpád van mára?
Talán István király
Vetette el végleg
E szent földbe
Azt a magot,
Amit ezredévekig
A Magyar nemzetség
Magával hordozott.
Hogy Európa közepén,
Kárpátoknak ölén
Megálmodjon egy államot,
Kemény kézzel fenyítve azt,
Ki a másik hitért buzgólkodott.
S azóta a búzaszem
Milliónyi vékával terem,
Jelenti az életet,
Adja a kenyeret.
Követelve ezernyi
Verejtéket és könnyeket.
S az talán véletlen lehet?
Ha megnézel egy búzaszemet,
Azonnal feltűnhet,
Hogy könnycsepp alakú
A búza szeme…
S ha éles késeddel
A magvat félbevágod,
Belsejében Jézus
Ragyogó arcát látod
Tündökölni…
E dicsőséges ünnep fényében.
Szelhetünk majd új kenyeret
Istennek szent jelével.
2022. június 29.