(Inzertek)
Nagyanyám…
“csakúgy” volt nekem.
Nem koncepciózott.
Nem ismert különféle nevelés-elméleteket.
Nem készített játéktervezetet.
“Csakúgy” volt… – velem.
——
(Nagyhatalmú Idő
– szolgállak, míg élek –
eléd térdel lelkem
évsúlyoktól verten.
Megköszönöm mindazt,
mit emlékként adtál:
örömtelit, búsat…
régebbit és újat.
Remélem gyűlhet még
szomorú vagy vidám –
nem számít, csak legyen
telve velük fejem.)
——
Miként most…
szinte látom nagyanyám,
ahogy követem a tanyán,
úgy hetvenkettő nyarán….
Főleg alkonyat idejében,
mert féltem sötétben –
folyton lábnyomába léptem.
Duzzogott emiatt, zsörtölődött hosszan:
“Mindig sarkamban vagy,
te jány, mindig sarkamban vagy.”
Nincs már tanya régen…
sem gyümölcsfák, sem orgonabokrok –
a sarki iskolát földbe-szántották,
talán csak a halom,
az a Polyákhalom”…
az talán még megvan –
hacsak a Jóerőbenlévők
azt is
el nem hordták.
(2023. július)