Kórházi ágyon
nővérek közt egyedül,
elhagyatottan
élem át búcsú
nélkül, apám halálát.
Ím magányosan
reszketnek lelkem
kósza atomjai, hol
végtelen az űr.
Ritkán beszéltünk.
Mulasztásainkat rám
hagyta örökül.
Fiam, ülj mellém,
álmodjunk szebb életet
Neked és nekem!
Pillanatokra
bomlik egész életünk,
így emlékezem.
Minden halottam
elragad életemből
néhány darabot
hasonlítani
rá bármilyen kicsit is,
mégsem akarok.
Öreg síneken
vén villamos a halál.
Utolsó járat.
Ablakához szürkült
arcainkban gyertyaláng-
szemek izzanak.
Először is részvétem.
Előttem a kép, és szememben könny.
Megrázó erőjű szavak versbe foglalva. Rzsike