Elszáradó szárak zörrenek meg,
esőt szomjazik a föld az öreg,
utolsót sóhajt egy szép kardvirág,
és földre hullajtja lila szirmát.
Az izzó nap forró ölelést ád,
tüzes keblén elolvad a világ.
Lángoló meleg kacajjal táncol,
nem várunk sok termést az aszálytól.
A zöld levelek is búsan lógnak,
bolondjai lettek mohó melegnek.
Por sivatag fut végig az úton,
tikkadt pillangó pihen a kúton.
Pokol kohóban olvad a szívünk,
hűvös esőt csak alig remélünk.
Mikor hűl ki már lángoló arcom?
S hoz nekünk hűvöset az ezüst hold?
Szunnyad a pörkölő sugarú nap,
lassan és vöröslőn tova halad.
Helyébe hűs hold és csillagai
lopakodnak, éji álmot hoznak.
Kedves Éva nagyon szépen köszönöm a megtisztelő figyelmed!
Kedves Bernadett! Hangzatos , szép hasonlatokkal megírt aktuális vers. Ritmusos, gondosan írt. Szeretettel gratulálok. Éva