Rózsák a kertünkben

„Szép virág a rózsa, hát még a bimbója,”
olyan kívánatos, mint a szép lány csókja,
harmat friss cseppjeit napfény csillogtatja,
lágyan fújó szellő táncolva ringatja.

Meleg nap fényétől kinyílnak szirmai,
csókot lehelnek rá leánynak ajkai,
illatos virágon pillangók pihennek,
zöld levelei közt tüskéi figyelnek.

Anyánk kertjében is szép rózsák nyílottak,
rózsalugasában sokszirmú pirosak,
magas tearózsák voltak a legszebbek,
féltőn simogatta reszketeg kezekkel.

Sokszor ült közöttük, teste ott nyugodott,
elmúlás miértjén néha szomorkodott,
rózsái szirmával hintettük nyughelyét,
óhaja teljesült, Isten óvja lelkét.

Az idézet Arany János A legszebb virág című verséből:

“Rózsák a kertünkben” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa, Éva, és Erzsike!
    Köszönöm, és nagyon örülök, hogy olvastátok, és hozzá szóltatok versemhez.
    Szeretettel: Kata
    🌹🌹🌹

  2. Kedves Kati! A virágok királynője a rózsa. Csodálatos szépen írtál róla Édesanyád ihletésével. Szeretettel gratulálok. Éva

  3. Kedves Kata!

    Még én is emlékszem a rózsafákra, melyekre színes üveggömböket akasztott a bácsikám. Csodáltam és gyönyörködtem bennük. Gratulálok a szép megidézéshez.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  4. Kedves Gyöngyi, valamikor nálunk is magas törzsű rózsák voltak, és mindegyik mellett fehér színű rózsakaró.
    Ma már alig lehet ilyen rózsákat látni. Pedig csodaszépek voltak, és az illatuk is nagyon finom volt. Én már régóta
    szeretnék elmenni Szőregre, ott van egy hatalmas rózsakert. Bízom benne egyszer majd csak odaérek.
    Szeretettel: Kata
    🌹

  5. Kedves Marika, örülök látogatásodnak, és véleményednek.
    Szeretettel: Kata
    🌹

  6. kedves Kata, a hàznàl, ahol felnőttem, s ahol később már csak a szüleim éltek, nagyon sok rózsa volt, magastörzsűek leginkább, apám ősszel mindig elhajtotta őket, és a koronáját leföldelte. Most nekem is vannak rózsáim, de bokorrózsák, én ültettem valamennyit, hagyományos fajták, különleges fajták. Minden évben május-juniusban lehet menni Rómában is megcsodálni egy hatalmas rózsakertet, ahol több, mint 12oo fajta rózsa van.Csodálatos látvány.
    Szép versedhez gratulálok. Fgy

Szólj hozzá!