Nap mosta betonon átalakulóban
Metamorfózisom van mèg talonban
Várom a vègèt, az összebújóst
A szeretetteli darabokra hullótt.
Városi zajokon át az ima hangját
Meghallod Istenem fent a mennyek ormán?
Meglátod e bennem azt gyermeki arcot
Dacos kölyök szeműt, ki oly sokat hibázott?
Bukdácsoló lèpteimet az igaz ösvènyen
A hozzád mindig vissza tèrő lábnyomok
Újból eltèvednek a perem szegèlyen
Pofonokat ver rám az èlet
Tovább megyek, lihegek folyton
Rohanok taposok èn a kijelölt úton
Kutyák ugatnak, amerre járok
Átkot szórnak rám az arra járók
Magamba fordulva lèpteimet váltom
Ugy èrzem hozzád vissza soha nem találok
Vègtelen utakon át csíkokat látok
Száguld az èlet velünk ,s e gyorsjáratról
Soha le nem szállunk, s ha elmúlt az èlet
Az a bizonyos vègetèrős, halálunkban èrted kiáltunk s fèlünk.
