Utolsó estén
Kórházi ágyán az utolsó estén
csövekkel a testén
még bíztam, hogy felkel
gyógyultan egy reggel.
Csillogó szemmel búcsúzott.
Ő már tudhatta, hogy az utolsó este volt.
Sápadt vékony kezével még egy csókot dobott
közben rám mosolygott.
Csókját, mosolyát magammal vittem,
közben gyógyulásában hittem.
Eltelt a hosszú este.
Reggel hiába kerestem.
Azóta nem látom, de tudom, hogy létezik.
Itt van velem.
Érezem szívem csendjében,
minden naplementében,
gondolatomban, imámban.
Reggel és este.
Velem marad örökre.
Varga Mária
Oláh Péterné Jantyik Erzsébet. Köszönöm az együttérzést és kedves szavaid. Valóban nehezek a napok. Sajnálom, hogy ismerős neked is az érzés. A leírt sorok talán enyhítik a bánatot. Ölellek, Marika.
Hornyák Jánosné. Köszönöm kedves hozzászólásodat, Örülök, hogy elolvastad.
“Érezem szívem csendjében,
minden naplementében,
gondolatomban, imámban”
Az elköltözött szeretteink valóban ott maradnak a szívünkben, a gondolatunkban, az imánkban.
Meghatódottan olvastam soraidat: Marika
Kedves Mária, részvétem.
Ismerős az érzés.
Nehezek lesznek a napok. Rzsike.